qtablog

A QTA blogoldala

2016. december 13. - A layoutok szerepe a címlapos cikkek elemzése során

2016. december 13. 14:32
2016. december 13. - A layoutok szerepe a címlapos cikkek elemzése során

Az alábbi bejegyzésben arra térek ki, hogy a CAP kutatás során vizsgált két lap (Magyar Nemzet, Népszabadság) címoldalának szerkezetében a vizsgált időszakban (1990-2014) történő változások miként befolyásolják a kutatás módszertanát. Az elemzés a dokumentum végén a két lap címoldalában történő változások áttekintésére épül. A következőkben három szempont alapján tekintem át a címlapok változását: 1. grafikai,/képi, 2. szerkezeti, 3. a változások időzítése

A címlapok grafikai változásai egyrészt a nyomtatás technológiai változásait követték, másrészt a lapok gazdasági erőforrásai fényében alakultak. Az erőforrásokra utal, hogy míg a Népszabadságban 1990-től kezdődően megjelentek (fekete-fehér) képek a címoldalon, ugyanez a Magyar Nemzetre csak 1992 második felétől volt elmondható, addig képek nem, csak grafikonok, vagy karikatúrák jelentek  meg, de az is gyakran előfordult, hogy a címlapon egyetlen vizuális elem sem volt megtalálható, csak szöveges anyag. Az első elemzések alapján ennek ellenére sem volt különbség a két lap címoldalas cikkeinek száma között, amikor az adatok ténylegesen rendelkezésre állnak, akkor erre a kérdésre majd még vissza kell térnünk.

Az elemzés szempontjából ugyan nincs jelentősége, de médiatörténeti szempontból érdekes, hogy a címlapon előbb csak a fejléc, és csak később jelenik meg a teljes oldal színesben.

Magyar Nemzet - 1990.01.02., Kedd

Népszabadság - 1990.01.02., Kedd

A két napilap címoldalának szerkezetében a legnagyobb változást a napi ajánlók (a cikkek rövid ajánlója a cikkcím és néhány soros összefoglalóval, vagy csak a cikk címének és szerzőjének feltüntetésével – a két megoldás időről időre változott) bevezetése jelentette. Míg a Magyar Nemzet már egészen korán, 1991-től kezdődően alkalmazta ezt a megoldást (képen jobb felső sarok), a Népszabadságban csak jóval később 1998-ban jelenik meg a „napi ajánló” rovata (bal alsó doboz). Abban mindkét lap egységes, hogy a napi ajánlóban három-hat cikk jelenik meg, de mivel a két időpont közötti közel hét év jelentős különbség, az említett időszakban a két lap összehasonlítása csak a hagyományos értelemben vett címlapos cikkekre vonatkozóan lehetséges. (Mindezeken túl módszertanilag az külön érdekesség, hogy a napi ajánlók közpolitikai kódjai mennyiben azonosak/térnek el a címlapos cikkektől.)

Magyar Nemzet - 1991.06.03, Hétfő

Népszabadság - 1998. március 14. Szombat

A változások időzítése nagyon eltérő, találunk arra vonatkozóan is példát, hogy az év elején változik meg a lay-out (inkább a Népszabadságra jellemző, (2003, 2006), a Magyar Nemzet több alkalommal is a Nemzeti Ünnepet megelőző napra (1993, 1998) időzítette a lay-out váltást (2008-ban ugyanez igaz volt a Népszabadságra is).

 

2) Magyar Nemzet címlapok változása ( a címlapok 1990-2010 között elérhetőek - az oldal regisztrációköteles) 

1990.01.02, Kedd

1991.06.03, Hétfő

1992.08.28 Péntek

01_ok.png

02_ok.png

03_ok.png

Kezdő címlap, képek nincsenek

Napi ajánló megjelenése a jobb oldalon

Első kép a címlapon, korábban csak térképek, karikatúrák jelentek meg illusztrálás céljából

1993.10.22, Péntek

(Nemzeti Ünnep előtti nap)

1998.03.14 Szombat

(Nemzeti Ünnep előtti nap)

2000.04.17, Hétfő

04_ok.png

05_ok.png

06_ok.png

Kék szín használata a címlapon

Fekete-fehér layout visszatérése, napi ajánló eltűnik

Napi ajánló rovat visszatérére a címlapon

2000.10.02. Hétfő

2003.06.28. Szombat

 

07_ok.png

08_ok.png

 

Ajánlók két dobozban is megjelennek

Napi ajánló változása

 

 

 

2) Népszabadság címlapok változása

1990.01.02., Kedd

1994.05.31, Kedd

1998. március 14. Szombat

19900102.jpg

19940531.jpg

 

Eddig az időpontig a Népszabadság mint „szocialista újság” jelent meg, a választás másnapjától hirdette magát mint országos napilap

Napi ajánló megjelenése.

2003.01.02, Csütörtök

2003.04.26, Szombat

2004.04.13, Kedd

20030102.jpg

20030426.jpg

20040413.jpg

2006.01.09. Hétfő

2008.02.04. Hétfő

24. olal terjedelem

 

20060109.jpg

20080204.jpg